2014.08.23. 11:56

Szemfüles kémfotósok néhány nappal ezelőtt, Monacóban kaptak lencsevégre egy KTM túraendurót, amely elsőre talán nem tartogat nagy különbségeket az 1190 Adventure-höz képest, a rajta olvasható 1290 Super Adventure felirat azonban beindította a találgatásokat.

Bár az elnevezés alapján az első pillanattól egyértelműnek tűnt, hogy a Super Duke R blokkját kapja meg a legnagyobb osztrák túragép, azonban a gyáriak egyelőre csak annyit árultak el, hogy az 1190 Adventure-énél nagyobb motort építenek az új modellbe. Emellett az üzemanyagtank kapacitását és ezzel a hatótávolságot is növelték.

Eddig szintén csak sejteni lehetett, hogy a közelmúltban bemutatott Bosch MSC menetstabilizáló rendszert is megkapja a csúcs-túrázó, most azonban biztossá vált, hogy ezzel a biztonsági extrával alapfelszereltségként rendelkezik majd a Super Adventure. Ez a berendezés a kipörgés- és blokkolásgátlót kombinálja és a döntést figyelő szenzorok segítségével a kanyarstabilitást is javítja, csökkentve a megcsúszás veszélyét.

A hivatalos bemutatóra valamivel több mint egy hónapot kell várni. Az is eldőlt ugyanis, hogy nem a milánói EICMA-n, hanem a kölni Intermot kiállításon leplezik le teljesen, szeptember 30-án.