A Suzuki is Németországban hódít

2014.10.02. 11:55

Ha Suzuki motorkerékpárokról beszélünk, legtöbbünknek a GSX-R1000 jut először eszébe. A japán gyártó a következő modellévre kezelésbe is vette legendás sportgépét – igaz, túlzásba nem vitték a változásokat.

Az új fényezésnek és dekornak az a különlegessége, hogy a Suzuki MotoGP-versenygépéből merít, úgy, hogy tulajdonképpen még csak bejelentés történt és a tesztek folynak: idén nem számít a mezőny állandó szereplőjének a gyártó. Mindenesetre nem tűnik rossz ötletnek, hogy már az utcai géppel is a GP-projektre utalnak. Ennél már lényegesebb változás azonban, hogy végre blokkolásgátlót kapott a Gixxer. Igaz, a kipörgésgátló bevezetése a modellen még várat magára.

A másik újdonságot a GSX-S1000 jelenti. Ez a gép a korábbi nagy GSX-R sornégyese koré épül, de nem mondhatjuk átcímkézettnek: teljesen új alumínium vázat terveztek hozzá. Itt már ráadásul a kipörgésgátló is elérhető. Az állítható futóművet a KYB szállította, a fékek a Brembótól érkeztek.

De mi lesz az S1000-ből, ha gazdagabban idomozzuk fel, és még egy szélvédőt is kap? Lényegében ennyiben nyújt többet az S1000F sport-túragép, amelynél a futóművön és a motorblokkon nem változtattak, csak a szélvédelmet igazították úgy, hogy hosszabb túrákra is alkalmas legyen a gép. Érdekesség, hogy az utcai motorosoknak szánt S1000 és a túrásabb F-modell benzintankja egyformán 17 literes.

Szintén a túrázókat célozzák meg a V-Strom 650 XT-vel, amely a Suzuki jól bevált, 645 köbcentis V2-esét kapta meg. Emellett fűzött felnik is kerültek rá: elöl 19, hátul 17 colos a kerékméret. Rendelhető extraként kaphatunk bukócsövet, nagy alumínium túradobozokat és ledes ködlámpát is.

Azt egyelőre nem tudni, mikor kerülnek a kereskedésekbe a felfrissített Suzukik, és az árképzésről sincsenek még konkrét információk.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.