2014.10.02. 18:24

A kölni Intermot szalonra a Kawasaki igazán nagy dobással érkezett, itt leplezte le ugyanis H2 névre keresztelt kompresszoros sportgépét. Nem csoda tehát, ha többi újdonságuk kevesebb figyelmet kapott. Pedig a 650-es és az 1000-es Versys is megújult.

A legszembetűnőbb változás egyértelműen a fejidomot érintette: a furcsa, gombaformájú első lámpát lecserélték, helyette pedig a sportos Kawáknál is megszokott dizájnt alkalmazták. Ezzel talán emészthetőbbé tették a túramotor külsejét – igaz, talán lesznek, akik azt kifogásolják majd, hogy a Versys karakterét vesztette. Emellett átdolgozták az idomzatot is, amely az ígéretek szerint így nagyobb szélvédelmet nyújt a motorosnak.

A 650-es változat blokkját is átdolgozták kissé – bár pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, annyit viszont tudni, hogy kicsivel erősebb és takarékosabb is lett. Ehhez módosított fékrendszer is társul. A benzintank mérete két literrel nőtt, így már 21 liternyi üzemanyaggal indulhatunk neki a túrának.

Az ezres kivitelnél még kevesebb a műszaki változás, így az átszabott külső szinte ugyanazt a tartalmat rejti, mint az előd esetében. A rugóutat azért megnövelték, és a hírek szerint a nagyobb teherbírás érdekében a vázat is megerősítették. Az új Versysek árait egyelőre nem hozták nyilvánosságra.