Három új Husky utcára

2014.10.24. 17:49

A svéd Husqvarna nevét elsősorban a terepmotorok kapcsán ismerhetjük. A márkát azonban a közelmúltban a Cross Industries-en keresztül felvásárolta a KTM, így most egy új arculat kialakítása lehet a legfontosabb lépés. A novemberi milánói EICMA motorszalonra ennek szellemében több olyan újdonsággal is készülnek, amelyek előrevetítik, milyenek is lesznek a jövő Huskyjai. Az ígéretek szerint nem átcímkézett KTM-eket kell várnunk.

A supermoto-műfaj már eddig sem állt távol a svédektől, így nem meglepő, hogy a tavaly őszi kiállításon egy ilyen stílusú koncepciót mutattak be. A 701-es azóta minden bizonnyal megérett a sorozatgyártásra, ezt pedig a nagyközönség előtt is megmutathatják. A 690-es Duke egyhengeresét használó gép a tanulmány alapján futurisztikus dizájnnal próbál vásárlókat csalogatni, miközben a maga 75 lóerejével, WP futóművével és Brembo fékeivel műszakilag is teljesen rendben van.

A másik két utcai Husky, amelyeket Milánóban láthatunk majd, a várakozások szerint tanulmánymotorok lesznek. Nem kizárt, hogy előássák a Nuda, a Terra valamint a Strada terveit, és azokat próbálják kicsit modernebb köntösbe öltöztetni. És persze a technikai tartalmat is átgondolni, hiszen ezek a modellek még a BMW-vel közös korszakban készültek.

Hogy pontosan mit is tartogat a Husqvarna, hamarosan kiderül, ugyanis a milánói motorszalon november 4-én nyitja meg kapuit a sajtó munkatársai számára, de egy nappal korábban már egyik-másik gyártótól lehet számítani hivatalos bejelentésekre.