Aprilia: létezik jobb időzítés?

2014.11.05. 16:00

Az Apriliának megvolt az oka a nagy ünneplésre az elmúlt hétvégén. A francia Sylvain Guintoli ugyanis nagy sikert, Superbike világbajnoki címet hozott az olasz gyártónak. Ezzel már nem kevesebb, mint 54 vb-arany szerepel a márka történelemkönyvében: 38 a MotoGP-ben, 7 a Superbike sorozatban, 9 pedig off-road megmérettetéseken.

A vébén használt versenygép alapjául szolgáló RSV4 már eddig is szerepelt a kínálatban az olaszoknál, most azonban két újabb változattal látogattak el a milánói szalonra – az RSV4 RR-rel és RF-fel. Az időzítés azért is érdekes, mert az EICMA-ra való készülődés közben nem tudhatták biztosra, hogy világbajnokuk lesz. Guintoli a végelszámolásnál mindössze hat ponttal előzte meg a kawasakis Tom Sykes-t, a sikerhez mindkét katari futamot meg kellett nyernie.

Az RR jóval erősebb a sima RSV4-esnél, 184 lóerő helyett 204-et tud. A csúcsnyomatékban nincs jelentős változás: 115 Nm-ről beszélhetünk. A maximális fordulatszámon is emeltek. Az izmosodás mellett másfél kilóval könnyebbé is tudták tenni az RR-t, amely így szárazon 180 kilogrammot nyom. Ami a futóművet illeti, a 43 milliméteres fejre állított első villa és a hátsó rugóstag egyaránt a Sachstól származik, a rugóút elöl 120, hátul 130 mm.

Ha ez nem lenne elég, akkor választhatjuk az Aprilia Race Pack csomaggal felszerelt RSV4 RF-et is, amely matricázásával a Suprbike-sikerek előtt tiszteleg. Nem ez jelenti azonban a legfontosabb különbséget az RR és az RF között: utóbbi Öhlins versenyfutóművet is kapott. A két új Aprilia sportmotor ára egyelőre ismeretlen, miképpen azt sem tudni még pontosan, mikor kerülnek a kereskedésekbe.