Mindenki csak pislog, akkorát ment a Honda

2015.01.06. 10:27

A Dakar második napja már közel sem az a bemelegítő túra volt, mint az előző. A Villa Carlos Paz és San Juan közötti etap különösen fárasztó volt a versenyzők számára, egyrészt a 625 kilométerből 518 volt speciál, azaz vad offroad szakasz – ennél csak a nyolcadik szakasz lesz hosszabb a 781 kilométernyi speciáljával, másrészt a hőség is megviselte a résztvevőket. E két nehezítő körülmény elég volt ahhoz, hogy szétszakadjon a mezőny, és a top pilóták tovább növeljék előnyüket. Különösen igaz ez a Honda HRC gyári csapatára, akik átvették a vezetést: Barreda Bort és Goncalves állnak az élen, mögöttük következik a KTM-es Ruben Faria és csapattársa Jordi Viladoms.
A döbbenetesen jól kezdő újonc, Matthias Walkner tegnap hatodikként ért célba, így az összesítésben feljött a hetedik helyre, mindössze 23 másodperccel lemaradva az idei fő esélyes, négyszeres Dakar-győztes Marc Coma-tól!

Joan Barreda Bort nyerte a második etapot
Joan Barreda Bort nyerte a második etapot
Fotó: HRC/Honda

Coma egyébként nem elnézte a navigációt, sőt lassú sem volt, egyszerűen műszaki problémája akadt. A tömör belső gumija (mousse) szétesett az utolsó hatvan kilométeren, ami miatt vissza kellett vennie a tempóból. "Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem veszítettem több időt. Nyilvánvalóan nem ez az eredmény, amit akartam, de a helyzet még menthető" – nyilatkozta Coma, aki az összesítésben a hatodik helyen áll 12 perces lemaradással. Az első nap győztese, Sam Sunderland 72. helyen, a magyar Dési János 62. ként ért célba.


A Yamaha számára sem volt túl sikeres a nap, a gyári top pilótájuk, Olivier Pain a 19. helyen ért célba, őt bevallása szerint a pokoli hőség viselte meg, jelenleg az összesítésben a 17. helyen áll – csappattársai, Michael Metge és Alessandro Botturi 17. és 18-ként értek be, összesítésben pedig a 18. és 19. helyen állnak.

A mai, San Juan és Chilecito közötti szakasz papíron ugyan könnyebbnek ígérkezik, de a Dakar pont nem a kiszámíthatóságáról híres.