A mentális és fizikai szívósság fog dönteni

2015.01.10. 15:08

Eddig főleg a testet romboló nehézségekre panaszkodtak a versenyzők, most már jönnek sorban a koncetráció hiányából fakadó hibák is. A Dakar hatodik szakasza a magashegyi Antofagastából ereszkedett le a Csendes-óceán partjára, Iquiquébe. A 688 kilométeres távból 370 volt az összekötő, ahol lényegében csak közlekednek a versenyzők, és 318 a mért szakasz, ahol fel kell venni a stopperrel a harcot. Nyugodtan élesítsük be a rettenetes sportközhelyt: innentől már sok minden fejben dől el.

Helder Rodrigues újabb szakaszgyőzelmet szerzett a Hondának
Helder Rodrigues újabb szakaszgyőzelmet szerzett a Hondának
Fotó: dakar.com

A nap leggyorsabbja a hondás Helder Rodrigues lett, aki példás navigációval és következetes versenyzéssel teljesítette a szakaszt, ezzel feljött az összesített tábla hatodik helyére. Igaz, ezzel még távol van korábbi eredményeitől, hiszen eddig a tizedik hely környékén táborozott, míg 2011-ben és 2012-ben egyaránt dobogós volt.

"Fizikailag nagyon rosszul vettem a rali elejét. Az első három nap csak simán nem volt jó, a negyedik napon műszaki hiba hátráltatott, aztán ma kiadta. Természetesen boldog vagyok, és még van egy hetem, hogy tovább javítsam a pozíciómat. Toltam neki egész nap, aztán amikor megláttam Comát és Barredát, csak húztam a gázt, hogy minél előbb célba érjek." – mesélte napjáról Rodrigues.

Szintén meglepetés volt a KTM színeiben induló asztrál Toby Price eredménye, aki második helyen ért be tegnap, összesítésben pedig ötödik a  listán. Neki ez az első Dakarja, és meglehetősen bevállalósan vágott át az akadályokon, kimondottan nagy kanyarsebességeket menve, lényegében hibátlanul navigálta végig a napot.

A harmadik helyet megintcsak a Honda csípte meg, Paulo Goncalves ért be minimális hátránnyal, megerősítve ezzel összetett harmadik helyét. A számokat nézve nagyon jó esélye van feljebb jutni a dobogón, hiszen körülbelül öt perc választja el Comától.

A chilei Papblo Quintanilla remekül veszi az akadályokat a KTM-jével, a tegnapi szakaszon és összesítettben is a negyedik helyen áll. Jól kihasználja ellenfele hibáit, és úgy tűnik, a hazai pálya is fekszik neki. Ha valaki, akkor ő rendelkezik a kellő helyismerettel.

Mögötte ért be a két nagy rivális, az idei év fő esélyesei, Joan Barreda és Marc Coma. A tegnapi szakaszgyőzelme miatt Coma indult korábban, és egész nap együtt motoroztak. Ilyenkor a hátul haladónak van könnyebb dolga, nem kell a navigációval foglalkoznia, elég ha a vezetésre figyel. A Dakar történelmében nem példa nélküli, hogy az elöl haladó öreg róka hibázik, és az üldözői hosszasan követik a rossz irányba. Most nem erről volt szó, csupán kisebb hibákat ejtettek, pozíciójukat stabilan őrizték. Barreda majdnem két perccel futott jobb időt Coma-nál, ezzel nem változott a viszonyuk az összesített táblán: a hondás vezet, a KTM pilótája pedig 12 perc lemaradással követi.

"Az elején volt egy kisebb esésem, de nem volt vészes. Kellett hozzá a szerencse" – kezdte beszámolóját Marc Coma – "De ez azt is jelentette, hogy nem is éreztem magam jól az etap elején, és a navigáció is kissé trükkös volt. Időt vesztettem, kerestem az utat, de ez sem volt drámai. A végén aztán Barredával ráadtuk a gázt, mentünk, ahogy tudtunk, az már a játék része volt a dolognak. Jó, hogy jön a pihenőnap, ami alatt fel tudok készülni a marathoni szakaszokra, mert tudjuk, nehéz lesz. A tengerszint feletti magasság megviseli a testet, a motorhoz pedig nem lesz sem szervizcsapat, sem tartalék alkatrész, így mindenre rendkívül vigyázni kell majd."

A nap vesztese az eddig jó tempót motorozó Jordi Viladoms volt: az élmezőnyből végleg kiesve az 52 helyen ért be, visszaszorulva az összesített 17. pozícióba. Egy és háromnegyed óra hátrányát ráadásul további negyven perc időbüntetés is tetézi.

Olivier Pain (Yamaha) a 21. helyen áll. A kék csapat nem talál magára, nem tudnak a top10-be se betörni
Olivier Pain (Yamaha) a 21. helyen áll. A kék csapat nem talál magára, nem tudnak a top10-be se betörni
Fotó: dakar.com

"Vesztettem egy kis időt, de végig láttam magam előtt Walknert, és sejtettem, hogy Viladoms-szal sem volt minden rendben, amikor sokára sem érkezett meg" – meséli a Sherco versenyzője, Alain Duclos, aki jelenleg a kilencedik helyen áll – "Rám nézve ez nem feltétlenül rossz, de sokat elárul. Mindenki kimerült, elkezd hibázni, és még csak most jön a kőkemény második hét a marathoni szakaszokkal. A fizikai és a mentális szívósság döntő fontosságú lesz. Eddig is kemény volt, de a java csak most jön."

A mezőny magyar motorosa, Dési János ötvenharmadikként ért be, az összesítés alapján az ötvenedik helyen áll.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.