Két versenyt hagy ki Pedrosa

2015.04.03. 09:22

A MotoGP katari idénynyitóján Valentino Rossi ellopta a show-t, ugyanis zseniális versenyzéssel állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ha pedig épp nem róla szóltak a híradások, akkor az olasz fölényt (a második-harmadik helyen a két ducatis, Dovizioso és Iannone végzett) zengte a szaksajtó. Volt azonban a futamnak egy másik fontos fejleménye is.

A Honda spanyol klasszisa, Daniel Pedrosa ugyan behozta motorját a hatodik helyre, a verseny után azonban bejelentette, kétségessé vált indulása a következő futamon. Alkarproblémákkal küszködik, és műtétet tervez – ha talál megfelelő szakembert. Úgy tűnik, végül talált, méghozzá a spanyol dr. Angel Villamor személyében, aki számos versenyzőt kezelt már hasonló panaszokkal.

Ez azt jelenti, hogy nem csupán a következő, austini futamot, hanem az azt követő Argentin Nagydíjat is kihagyja a spanyol. Helyetteséről több áprilisi tréfa is jelent meg, egyes források azt pedzegették, hogy a motorversenyzéshez egyébként is visszatérő Casey Stoner ül a nyeregbe, mások pedig a 16 éve visszavonult Mick Doohant emlegették – ennek persze semmiféle valóságalapja nem volt.

A gyári Hondára a 33 éves japán Aojama Hirosi ül majd erre a két versenyre, aki 2009-ben a 250-es géposztály világbajnoka volt, jelenleg pedig a Honda tesztpilótája.