Gáz van a Multistradákkal

2015.04.07. 09:34

Közel hatezer motorkerékpárra vonatkozó visszahívást rendelt el a Ducati észak-amerikai részlege. Az akció 2010 és 2014 között gyártott 1200-as Multistradákat érint, ezeknél ugyanis egy hiba miatt előfordulhat, hogy nem lehet teljesen visszaengedni a gázt.

Az amerikai közlekedési hatóságnak tekinthető NHTSA nevű szervezet által kiadott dokumentumokból annyi derül ki, hogy a gázmarkolat, illetve –bowden környékén léphet fel a probléma, ha pedig nem tudjuk a kellő pillanatban elvenni a gázt, az akár balesethez is vezethet. A Ducatinál egyelőre három esetről tudnak, amelyeknél jelentkezett a hiba. Ezek azonban szerencsés kimenetelűek voltak, hiszen sem balesettel, sem személyi sérüléssel nem jártak.

A visszahívás hatálya alá eső motorok tulajdonosait a Ducati értesíti, de mind a márka ügyfélszolgálatán, mind pedig az NHTSA-nál érdeklődhetnek az amerikai ducatisok. A javításokat május elsejétől végzik – ez egy néhány perces, ingyenes műveletet jelent majd.