Szakít a három hengerrel az Agusta

2015.04.15. 11:18

Az MV Agusta már a 2013-as milánói EICMA motorszalonon bemutatta Turismo Veloce névre keresztelt luxus-túragépét, amely a Brutale, illetve az F3 800 kapcsán már jól ismert háromhengeres, nyolcszáz köbcentis blokk köré épült. Ezzel aztán a tavaly őszi kiállításon is hakniztak, most pedig végre a kereskedésekbe is eljut.

A forgalmazás megkezdése alkalmából megtartott rendezvényen azonban nem a Turismo Veloce jelentette az egyetlen érdekességet: az asphaltandrubber.com szerint ugyanis a jövőre vonatkozó tervekről is beszélt a márka elnök-vezérigazgatója. Giovanni Castiglioni elmondta, a Turismo Veloce 800 az utolsó olyan modelljük, ami a háromhengeres platformra épült, véleménye szerint kimaxolták, ami ebben szegmensben benne volt. Ez egyébként nem túlzó lózung, hiszen a nyolcszázas háromhengeres modellből tíz darab van a kínálatukban: a túramotor Stradale mellett ott van a Turismo Veloce és annak csúcsmodellje a Lusso, aztán már korábban bemutatták a Dragstert és a küllős kerekű Dragster RR-t, ne feledkezzünk meg a Brutale 800-ról és annak RR változatáról, sem az F3 800-ról, vagy annak mesés AGO kiviteléről, és a meghatározhatatlan műfajba tartozó, csodálatos Rivaléról sem. Ezeken felül pedig ott van a két 675-ös háromhengeres, az F3 és a Brutale 675, amik csak minimálisan térnek el a nagyobb testvérektől. Ezután ugyanis inkább a négyhengeresekre összpontosítanak.

Az új generáció első példányait akár már idén ősszel láthatjuk. Nem kizárt, hogy a megújulás az F4-esekkel kezdődik, ugyanis a Superbike-homologizációs RC-kivitelt leszámítva az utóbbi időszakban ezt a szériát eléggé elhanyagolták.

Az olasz motorgyártók hagyományosan igen komolyan veszik a hazai EICMA szalont, azonban az MV Agusta újdonságaira talán nem kell majd novemberig várni. Az utóbbi időben jellemző trend szerint ugyanis a kiszivárogtatások jócskán megelőzik a hivatalos bemutatókat – legyen szó akár szándékos, vagy véletlen információcsöpögtetésről. Kapásból négy újdonsággal rukkolnak majd elő, ez valószínűleg nem négy teljesen új motor lesz, hanem egy vagy két alapmodell és azoknak különböző mennyiségű R-betűvel ellátott alváltozatai.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.