Véglegesítették a Dakar útvonalát

2015.04.21. 12:54

Hatalmas esőzések és áradások forgatták fel az elmúlt hónapokban Chilét, emiatt kishíján borultak a tervek: bá az övék az egyik legstabilabb gazdaság Dél-Amerikában, a több halálos áldozatot követelő természeti katasztrófák komoly csapást mértek az országra, így a jövőben inkább a károk helyreállítására kell költeniük, mintsem egy Dakar kaliberű versenyre.

2016-ban a mezőny Peru fővárosából, Limából indul, majd az Andokban haladva a Titikaka-tó érintésével Bolívián át érnek el Saltába, majd Rosarioban gördülnek be a célba.

A szakaszok igen változatosak lesznek, hiszen az Andok hágóin a magashegyi körülményekkel, a légszomjjal, a hideggel és a csapadékkal kell majd dacolniuk a versenyzőknek, míg Rosario fele a rekkenő hőség okoz majd változatos gondokat, miközben a sziklás, homokos és saras szakaszok is folyamatosan váltják egymást.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.