Videón a Husqvarna supermotója

2015.04.23. 10:26

A Husqvarna már a 2013-as milánói EICMA motorszalonon előrukkolt a 701-es típusjelzést viselő supermotóval, tavaly pedig ugyanott mutatták be a sorozatgyártásra érett változatot is. Mindez azt jelenti, hogy ez a gép lesz az első utcai Husky, mióta a KTM felügyelete alá került a svéd márka.

Akkor már néhány alapvető műszaki adatot is közöltek, így nem titok, hogy a KTM Duke-ból, vagy éppen a 690 SMC R-ből ismert 690 köbcentiméteres blokk módosított változatát kapja meg a 701. Ez a Husqvarnában 68 lóerőre képes, amelyhez 145 kilogramm társul. Van továbbá ride-by-wire gázmarkolat, APTC csúszókuplung, blokkolásgátló és WP futómű.

Ennek tükrében kicsit furcsának tűnik, amit most a Husqvarna csinál, ők ugyanis egy olyan, rejtélyes teaser-videóval vetették bele magukat a reklámkampányba, amelyben a motort alig láthatjuk. Ezt a technikát az autó-, illetve motorszalonokon tartott élő bemutató előtt alkalmazzák előszeretettel a gyártók, most azonban egy már ismert modellel teszik ugyanezt.

A videóban szöges gumival látható 701-es forgalmazása idén novemberben kezdődhet meg, és feltehetőleg Európán kívülre is szállítanak majd belőle. Ára egyelőre nem ismert.