2015.05.06. 10:23

Egy Man-szigeti idősek otthonában, 92 éves korában elhunyt Geoff Ernest Duke. A brit motorversenyző korának kiemelkedő tehetsége volt, először 1948-ban állt rajthoz a Manx Grand Prix-n. Igazán ismertté egy évvel később vált, amikor a Junior versenyben második lett, a Senior futamot pedig körrekorddal nyerte meg.

1950-től már a Norton gyári együttesénél versenyzett a világbajnokságon – mind 350, mind pedig 500 köbcentis kategóriában rajthoz állt. Első évében mindkét géposztályban ezüstérmet szerzett, 1951-ben viszont legyőzhetetlen volt, duplázni tudott. Később a Nortonnal még egy, a Gilerával pedig további három vébécímet szerzett.

Hat világbajnoki aranya mellett a Man-szigeti TT-viadalt is hatszor nyerte meg, 1959-ben vonult vissza. 1963-ban saját csapattal, a Scuderia Duke-kal tért vissza a versenyzés világába, de már csak csapatvezetőként. Négy keréken is kipróbálta tehetségét, 1953-ban például Peter Collins társaként mindaddig vezettek a sebringi tizenkét órás versenyen, amíg Duke balesetet nem szenvedett Aston Martin DB3-asával.

A motoroktól visszavonulása után sem szakadt el teljesen, üzletemberként kereskedni kezdett a gépekkel, majd a Man-szigeti futamokon résztvevő versenymotorok szállítására épített vállalkozást. Fia, Peter Duke Video néven üzemeltet motorsport-videózással foglalkozó kiadót. Geoff Duke május elsején hunyt el, az utóbbi időben már sokat betegeskedett. Neve 2002 óta szerepel a FIM (Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség) legendái közt.