Villanyra vált a Victory

2015.05.13. 16:13

Elektromos gépekkel áll rajthoz a következő Man-szigeti TT-viadalon a Victory. Az amerikai márkától alapvetően meglepő lenne ez a húzás, azonban a márkát birtokló Polaris cégcsoport már korábban is jelentős összegeket pumpált a villanyos motorkerékpárokkal foglalkozó Brammóba. Sejteni lehetett tehát, hogy valamire készülnek.

A Brammo és a Victory között pedig a jelek szerint nem a villanyhajtás lesz az egyetlen közös vonás: mintha maga a TT-re készülő sportmotor is csupán egy átcímkézett Brammo Empulse RR lenne. A nagy kérdés, hogy komoly küzdelemre tudják-e kényszeríteni a tavaly kettős győzelmet arató Team Mugent.

A nyeregbe mindenesetre nem kezdőket ültetnek: a 29 éves William Dunlop 2006 óta indul TT-versenyeken, de csapattársa, az ír Lee Johnston is évek óta visszatérő vendége a megmérettetésnek. Nemcsak a versenyzők, hanem a Victory vezetői is izgatottan várják a júniusi Man TT-t. Rod Krois általános igazgató a technikai fejlesztésekben és a pilótákban is bízik, és azt is elmondta, hogy az itt megszerzett tapasztalatok az elektromos motorok gyártását is előre lendíthetik a Victorynál.

Bár az eredmény még kérdéses, az már tisztán látható, hogy a különböző neves versenyeken egyre bővül a villanyhajtású mezőny. Igaz, ezúttal elmarad a Brammo visszatérése, de az együttműködés keretében technikát ők is adnak.