Adóforintok elektromos motorra

2015.05.18. 11:31

A Zero Motorcycle egymillió dolláros támogatásáról döntött Kalifornia állam vezetése. A Scotts Valley-ben működő motorgyártó befektetői pedig éppen ugyanennyivel toldották meg a keretet, azaz több mint félmilliárd forintot fordíthat fejlesztésekre a márka.

Miután a Polaris lecsapott a Brammóra, és az elektromos motorkerékpárok gyártását is átrendezte a márkán belül, a Zero pozíciója is megváltozott a piacon. A kaliforniai támogatás annak is betudható, hogy helyben csupán ők maradtak azok, akik gyártanak villanyhajtású motorokat, és kereskedői hálózattal is rendelkeznek. A pénzt további kutatásokra és fejlesztésekre, valamint a példányszám növelésére fordítják.

Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, a Zero ügyvezetője, Richard Walker roppant hálás mind a befektetőknek, mind az államnak. Azt mondja, ez a támogatás segíti a növekedésüket a globális piacon is, valamint helyben tudják bővíteni a munkaerő létszámát és a termelést is fokozhatják.

A villanygépek szegmensében persze mindig találunk új belépőt is. A közelmúltban a nevesebb gyártó közül a KTM ( a Freeride E-vel) és a Victory ( igaz, Brammo-technikával) is csatlakozott, de a Harley-Davidson sem maradna ki a buliból.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.