Dubajozik a Royal Enfield

2015.06.17. 10:05

A brit gyökerekkel rendelkező, de ma már elsősorban indiaiként ismert Royal Enfield idén komoly terjeszkedésbe kezdett. Februárban bejelentették, hogy ismét gyártanak majd Nagy-Britanniában is, most pedig megnyitották első dubaji kereskedésüket.

Az RK Globals leányvállalata, az Avanti Automobile Tradin gondozásában működő szalon forgalmazza majd a Bullet és a Continental GT motorkerékpárokat. Ezek mellett pedig a márka hivatalos ruházati cikkeit, pólókat, nadrágokat, öveket, cipőket és táskákat is árulnak. Nyilván nem olcsón.

Arun Gopal, a Royal Enfield nemzetközi marketingjének felelőse azt mondja, a dubaji az egyik legbefolyásosabb piac a világon, ezért fontos a jelenlét. Ráadásul szerinte van is igény a klasszikus stílusú motorokra, ez pedig kulcs lehet számukra a sikerhez. Nagy lehetőséget látnak tehát a dubaji forgalmazásban, ezt pedig igyekeznek ki is használni.