Visszaszerezné elhunyt fia motorját

2015.06.22. 13:24

Visszaszerezné elhunyt fia motorját Bill Doxford. A 88 esztendős férfi nagy becsben tartotta a Yamaha DT 175 endurót, ahogy mondja, leginkább eszmei értéke volt számára a motorkerékpárnak. Most azonban ellopták.

Bill fia, Allan 1993-ban halt meg – tragikus módon belefulladt a Spring Gullyban található víztározóba. A fiú akkor 28 éves volt, egykori motorja pedig a balesetet követően családi ereklyévé vált. Apja egyébként is nagy autó- és motorrajongó, tagja a helyi veterános klubnak is, azonban gyűjteményének kitüntetett darabja volt a Yamaha.

Nem csoda tehát, hogy az idős ember nagy veszteségként éli meg a DT elvesztését. Azt mondja, az egyik hétvégén dolgozott a ház mögötti műhelyben, majd elfelejtette bezárni annak ajtaját. Végül a motorkerékpáron kívül még néhány szerszámot is elloptak tőle – úgy véli, talán helyiek lehettek, akik tudták jól, hogy egyedül él.

Doxford persze azonnal értesítette a rendőrséget is, és még bízik benne, hogy előkerül a számára felbecsülhetetlen értékkel bíró gép.