Már le is csaptak a Buell maradványaira

2015.07.30. 11:35

Ahogy azt már korábban megírtuk, az Erik Buell Racing ismét nagy bajba került, a helyzet pedig odáig fajult, hogy a becsődölt vállalat maradványait kiírták árverésre. Most pedig már vevő is van egyes szellemi és kézzelfogható termékekre: a Hero.

Ez persze nem jelent igazán nagy meglepetést, hiszen az indiai márka már korábban bevásárolta magát az EBR-be. A Hero pénzének segítségével el is készült az 1190RX, majd közösen fejlesztették az indiaiak logójával fémjelzett HX250R-t is.

A friss hírek szerint a Hero mintegy 2,8 millió dollárt fizet a Buell bizonyos maradványaiért. Ebbe a körbe tartoznak bizonyos befejezetlen projektek, fejlesztések és az azokhoz tartozó, kézzelfogható termékek is. Ez azt jelentheti, hogy – mivel a Buell épp a Herónak is fejlesztett – valószínűleg az indiaiaknak is tartozott már a kis amerikai márka.

Az üzlet egyébként a Hero amerikai leányvállalatán keresztül valósulhat meg, azonban ahhoz még bírósági jóváhagyás szükséges. A Buell további maradványai kalapács alá kerülnek, de az eredetileg július 21-ére kitűzött időpontot arrébb tolták, jelen állás szerint még egy hetet kell várni az aukcióra.