Megépítik, mert megtehetik

2015.08.11. 11:06 Módosítva: 2015.08.11. 11:06

A Norton nemrég négymillió font támogatást kapott a brit kormánytól, amit egy új gyáregységre költenek. Ezzel egyfelől új munkahelyeket teremtenek, másrészt megágyaztak egy teljesen új modellnek.


Mi viszont elsősorban nem a társadalmi haszonnak és a brit ipar fellendülésének örülünk, hanem annak, hogy ezzel együtt bejelentették a legújabb tervüket, ami egy Ducati 1299 Panigale-kategóriás superbike. Számokban ez 1200 köbcentit és 200 lóerőt jelent, amit egy V4-es blokkból csalnának elő.

A Norton vezető formatervezője, Simon Skinner beszélt a tervezett modellről, tőle tudjuk, hogy a V4-est nem házon belül, hanem a Ricardo Motorcycles-szel közösen fejlesztenék, illetve bevonnának más brit cégeket is, mint például az Aston Martint, vagy olyan mérnöki csapatokat, akik az F1-ben dolgoznak.

Nehéz megjósolni, hogy mennyibe fog kerülni a Norton sportmotorja, de az óvatos becslések szerint is a Kawasaki H2R árfekvésében, vagyis legalább húszmillió forintos árban érdemes gondolkodni. És ez még egy óvatos tipp, hiszen a retró café racerükért, a Dominator SS-ért is nagyjából 7,7 millió forintot kérnek el.