Három kerék, 155 lóerő

2015.09.06. 16:06

Ismerősen cseng Ludovic Lazareth neve? A szerb származású francia motorépítő durvábbnál durvább agyszüleményeiről többször is írtunk már a Totalbike-on. Volt már tizenkét- és nyolchengeres, három- és négykerekű. Most az egyik szörnyeteg épp eladó.

A Triazuma – mint azt a nevéből is kikövetkeztethetjük – lényegében egy trike, csak éppen nem a megszokott elrendezéssel. Itt ugyanis előre került két kerék, hátra pedig egy. A brutál kinézethez persze meggyőző technika is társul. Itt ugyan nem a V8-as Ferrari vagy éppen V12-es BMW blokkokra épített a tervező, de erőnek a Yamaha R1 998 köbcentis sornégyese sincs híján – 155 lovas.

A 2008-as építésű gépet az eBayen hirdeti kanadai tulajdonosa, aki futásteljesítményként ezer kilométert tüntetett fel a hirdetésben. A kikiáltási ár 30 ezer dollár, azaz mintegy 8,5 millió forint volt, de a péntek este lejárt aukció a jelek szerint nem volt sikeres. Ja, a petit-bolide nicknevet használó eladó termékei között egyébként Audi TT motort is találunk.