A Horexet nem lehet agyoncsapni

2015.09.16. 10:37

A Horex nevéhez már fűződik egy nagy visszatérés: 2010-ben Clemens Neese támasztotta fel a márkát. Később aztán nem akármilyen gépekkel rukkoltak elő. VR6-osuk műszakilag is különlegességnek számított, de az árcédulája sem azt mutatta, hogy bárki számára elérhető tömegcikket akarnak teremteni.

Hiába épült azonban komplett modellpaletta a VR6-osokból, egy évvel ezelőtt ugyanis komoly bajba kerültek. A drága motorkerékpárok nem fogytak úgy, ahogyan azt remélték, közben viszont a tervezés és a gyártás folyamatai felemésztették a befektetők pénzét. Igaz, idén februárban felröppentek a pletykák, hogy megmenekülhet a Horex.

Most valóban úgy tűnik, igen szívós márkáról van szó. A Frankfurti Autószalonon megint ott standolnak, méghozzá egy tovább finomított VR6-ossal. A teljesítmény a korábbi 161 lóerőről 170 környékére növekedett, a csúcsnyomaték alig változott: most 138 newtonméteres. A futóműalkatrészek az Öhlins, a fékek a Brembo műhelyéből érkeztek. Ráadásul három kilót is fogyott a gép: szárazon most 221 kg-ot nyom.

A hírek szerint éppúgy harminchárom darabot terveznek legyártani, mint a Cafe Racer 33 Ltd.-ből. Az árat pedig továbbra sem nyomják le a béka segge alá: 22 500 eurót, azaz bő hétmillió forintot kérnek minden példányért. Kérdés, hogy végre megtalálják-e a megfelelő vevőkört.