Konnektorba dugják a világ legnépszerűbb motorját

2015.10.06. 10:24

A motorkerékpár-gyártás történetében 1958 mérföldkőnek számít. Akkor jelent meg ugyanis a Honda Super Cub, amelyből a legyártott példányok száma már 2010-ben meghaladta a hatvanmilliót. Ezzel a világ valaha volt legnépszerűbb motorjának számít. A japán mérnökök most úgy döntöttek, modernizálják a gépet.

Ezt egyelőre egy most bemutatott tanulmánnyal teszik meg – sőt, mindjárt kettővel. Ezeket felületesen szemlélve nagy változást nem látunk, de közelebbről megnézve is sok a hasonlóság az ős-Cub és a modern átdolgozás között. Különbségeket találunk az első lámpánál, a kormánynál, és a szivarvégű kipufogó sem egyezik meg a nagy elődével, de összességében egyértelmű a rokonság.

A másik koncepció az EV Cub, azaz az elektromos változat. Itt a villanyhajtásról árulkodik, hogy az első sárvédő mögé benézve nem látjuk a blokkot, csupán egy burkolatot, a motor jobb oldaláról pedig eltűnt a kipufogó is, hiszen nincs rá szükség. A gyáriak közleménye szerint az akkucsomagot igyekeztek a motor hossztengelyének közepéhez közel, minél alacsonyabban elhelyezni, ezzel biztosítani a könnyebb kezelhetőséget.

Technikai részleteket a két új Super Cubról egyelőre nem árultak el a japánok. Valószínűnek tűnik, hogy az őszi, milánói EICMA motorszalonon is kiállítják mindkét változatot. Hogy gyártásba mikor kerülhetnek ebben a formában, azt egyelőre nem tudni, de minden bizonnyal a fejlődő országok piacain és a fejlettebb államokban is meglenne a gépek vevőköre.