Visszatér a Honda RVF1000

2015.10.21. 16:18

Úgy tűnik, a Honda egy teljesen új V4-es 1000-es superbike bevezetésére készül, hogy ismét versenyben legyen a konkurensekkel, amik már eggyel a Fireblade szintje felett járnak. A Honda vezérigazgatója az RC213V-S bemutatóján elmondta, ha jól fogy a méregdrága GP replika, akkor elgondolkoznak a CBR1000RR és a RCV-S közé ékelődő olcsóbb változaton.


Ez minden bizonnyal megtörtént, mert a fájdalmasan drága RC213V-S a környező botrányok ellenére is igen jól fogyott, így a gyűjtők fejében már most odakerült a nagy V4-es klasszikusok mellé, mint amilyen a VFR750R RC30, az RVF750 RC45 és az ováldugattyús NR750 volt.

Valószínűleg az új motor az RVF nevet kapja majd, amit a Honda gondosan őrzött annak ellenére, hogy régóta nem használta. Pedig terveik vannak ezzel a három betűvel, hiszen a közelmúltban frissítették meg a név levédetését Ausztráliában.

Ezen kívül ebben a hónapban a Honda öt szabadalmat jegyeztetett be, amik pont úgy néznek ki, mintha egy V4-es utcai motorhoz készülnének - sőt, ennél is tovább megyek, konkrétan arról szólnak, hogy az RC213V-S drága és kézzel készült alkatrészeit hogyan lehet olcsóbban, tömeggyártásúakkal helyettesíteni. Így már több, mint gyanús, hogy az RVF projekt zöld utat kapott.

Az új váz egy öntött alumínium monocoque lenne, vagyis maga a motor lenne a központi teherviselő elem, és ahhoz csatlakoznának az apróbb vázrészek, nagyjából mint a Ducati Panigalénál.

A váz többi alkatrésze is öntött lenne, amik csavarokkal kapcsolódnának egymáshoz - tehát hegesztési varratok nélkül, nagyon egyszerűen állna össze a kasztni.

Az új RVF a RC213V-S körüli hype meglovagolásán kívül még egy fontos feladatot is ellátna: ütőképes versenymotorként visszaszerezné a Honda tekintélyét a Superbike világbajnokságon, nem kevesebb vele szemben az elvárás, mint hogy megismételje az RC45 és CBR900RR sikereit. Erre viszont még jó pár évet várni kell, a hírek szerint legalább 2017-ig.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.