Ilyen, amikor kicsit túltolják a titkolózást

2015.10.27. 11:56

A Montesa legendás és régi gyár, terep és triál motorjaival lett legendás, ám a többi spanyol márkával ellentétben sikerült túlélnie és fejlődnie - ebben jelentős szerepe volt a Hondának, ami még időben felvásárolta és megmentette a márkát. Azóta nagyjából egyeduralkodók a triál világbajnokságon, Toni Bou mellett lényegében csak a második helyért versenyezhetnek a többiek.

Most viszont úgy tűnik, hogy nem egy klasszikus, versenyzésre szánt triálmotort készülnek bemutatni, hanem egy polgári használatra szánt bokorugrót. A videón éppen ezért ösvényeken, köveken és fák között halad el a kamera, nem pedig olyan épített akadályokon, amiken a fürge gyík is a nyakát törné.

Mivel még csak egy csavart sem mutat a videó az új motorról, nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk. Az egyik tipp, hogy egy triálos beütésű enduró érkezik, mint amilyen a KTM Freeride 350, a másik pedig egy endurós beütésű triálmotor, amilyet hirtelen nehéz felmutatni a nagy gyártók kínálatából, de az Ossa Explorerre egy pillantást vetve azért el lehet képzelni.

Az eddig csak 4Ride néven emlegetett újdonság műszaki alapjairól sem nagyon lehet nyilatkozni, a Honda és a Montesa jelenlegi politikáját tekintve viszont egészen biztosan négyütemű egyhengeres fogja hajtani, elektronikus befecskendezéssel, és 250-300 köbcentivel - ez utóbbit nehéz megmondani, hiszen egyaránt nyúlhatnak a CRF250L blokkjához és a Montesa modellekbe épített 260-as és 300-as motorhoz.