Repülő erőd? A mérete mondjuk megvan hozzá

2015.11.18. 15:15

A Piaggio-csoport már kicsivel a milánói motorszalon előtt is tolta az arcunkba az infókat, végül azonban nem pont azokat, illetve nemcsak azokat a motorkerékpárokat mutatták be az EICMA-n, amire előzetesen számítani lehetett.

Újdonságaik közül a legjellegzetesebb gép kétségkívül az MGX-21 Flying Fortress, vagyis Repülő Erőd. Ilyen fantázianévvel korábban nehézbombázó is létezett – azt a harmincas években tervezte meg a Boeing. Azt nem tudni, hogy az olasz motorgyártó miért döntött emellett az elnevezés mellett, de vélhetően a robusztus megjelenés és a viszonylag nagy méretek közrejátszhattak a döntésben.

Amit viszont biztosan tudunk az MGX-21-ről, hogy a California 1400 platformjára épül. Ugyanazt az 1380 köbcentiméteres, kilencvenfokos hengerszögű V2-est kapta meg, ami abban a modellben is dolgozik. Lóerőből 97-et, newtonméterből 120-at csalogattak ki belőle a mérnökök. Míg azonban a California a klasszikus stílust képviseli, addig a Flying Fortress inkább futurisztikus. Ezzel a fejidommal nyugodtan lehetne akár a Denevérember csajozós motorja is.

A 21 colos első keréknél érdekes megoldást alkalmaztak: valahol a teli és a küllős felni között félúton megálltak, és azt mondták, ez a szénszálas borítás a kis hézagokkal pont jó is lesz ide. A gyáriak magyarázata szerint ennek nemcsak esztétikai szerepe van, hanem a stabilitást és a kezelhetőséget is javítja a levegő terelgetésével. Érdekesség, hogy a koncepciónál még teli felnit alkalmaztak. Végül másképp döntöttek, sok elemet viszont megtartottak a tanulmányról. Maga a formaterv egyébként a Piaggio Advanced Design Center munkája, a folyamatokat Miguel Galuzzi felügyelte – nyilván véletlen, de monogramja csakúgy MG, mint a Moto Guzzinak.

Persze az olaszok a Flying Fortressen kívül is mutattak még újdonságot. Ígéreteikhez híven a V9-et például két változatban állítják ki Milánóban. A Roamer és a Bobber (ami mondjuk stílusban legalábbis félúton van már a mostanában oly divatos scramblerek felé) egyaránt 850-es blokkot kapott – 90 fokos hengerszögű V2-est. Teljesítményadatot nem közöltek még, de a nyomaték már ismert: 62 newtonméter háromezres fordulaton. Ehhez kétmázsás tömeg társul. Van blokkolásgátló, többfokozatú és kikapcsolható kipörgésgátló, valamint indításgátló is. A szerepek leosztásánál azt találták ki, hogy a Roamer lesz a visszafogottabb, egyszerűbb változat, míg a Bobber a sportosabbik V9-es.

A jelenleg is több változatban létező V7 II scrambleresítésen esett át. Az eredmény a Stornello, amelynek blokkja változatlan. A 744 köbcentis V2-es (na, mi más lenne?) 47 lóerőt és 59 newtonmétert tud. Ugyanakkor átdolgozott, a gyáriak szerint jobb kuplungot kapott. A váltó hatsebességes továbbra is. A súlyból viszont sikerült leadni, a többi V7 II-es 190 kilója helyett 186 kilogrammos a Stornello.

A stílushoz hozzátesz egy keveset a fényszóró fölött elhelyezett kis idom, de jó választásnak tűnnek a fűzött felnik, amelyeken terepesnek tűnő gumik feszülnek. A Guzzi újdonságaihoz egyelőre árakat nem csatoltak. Kiindulási pontnak talán érdemes megemlíteni, hogy a V7 II-esek itthon hárommillió forint körül indulnak, de erre még rájön a regisztrációs adó is.