Penge lett az új Suzuki SV650

2015.11.19. 09:35

Az SV650 hatalmas sláger volt, hiszen egyszerre volt olcsó, megbízható, szórakoztató és vagány, ezek miatt rengeteget adtak el belőle világszerte. Az SV szellemi utódjának tekinthető Suzuki Gladius viszont nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a válsággal együtt elszálló jen árfolyamok mellett lehetetlen volt eladni, ráadásul a külseje sem ütött különösebben.

Az új SV650-nel visszatértek a sikeres őshöz, és ugyan nagyjából minden elemét újratervezték, de minimum alaposan átdolgozták, az előd organikus folytatásának tűnik. A Gladius 71 lóerejéhez képest az új SV öttel tud többet 8500-as fordulaton, miközben takarékosabb lett - ehhez mélyen bele kellett nyúlni a 645 köbcentis, duplagyújtásos V2-esbe, a hivatalos beszéd szerint hatvan alkatrészt kellett módosítani hozzá. A motor nyomatéka 64 Nm, amit 8100-nál ad le.

A váz sem teljesen új, a kiindulási pont annál is a Gladius volt, de bő nyolc kilót faragtak le belőle, és összesen 70 helyen változtattak rajta. Az új SV nem csak könnyebb (197 kg ABS-szel, 195 ABS nélkül), de alacsonyabb is lett, az ülésmagasság mindössze 785 mm, vagyis alacsony pilótáknak is tökéletes lesz.

Ezen a szinten még nem alap a sok elektronika, de az opcionális ABS-en kívül két érdekes megoldásra is futotta a Suzukinak. Ebből az egyik a Suzuki Easy Start, amit a GSX-S1000-nél már használtak, ennek lényege, hogy indításnál nem kell a kuplungot behúzni, hanem elég csak egyet rányomni az önindítóra, aztán az addig köszörül magától, ameddig be nem indul a motor. A másik hasznos apróság a Low RPM Assist, ami a kuplung kiengedésénél finoman megemeli a fordulatszámot, így a bizonytalan sofőrök is a lefulladás veszélye nélkül indulhatnak el.

Az új SV-ből egyelőre csak naked változat érkezik, ABS-es és ABS nélküli kivitelben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.