Valami nagyon jó dolog történik a Benellinél

2015.11.21. 12:57

A Benelli nem az a gyártó, amiről túl gyakran esik szó, Magyarországon jóformán csak a kínai alapra felhúzott robogóikkal vannak jelen, pedig és száz éves múltját tekintve nagyjából az MV Agustával és a Ducatival kéne egy lapon emlegetni. Amióta a csőd szélére sodródott gyárat felvásárolta a kínai Qianjiang Group, jelentősen megkopott a fénye. Most úgy tűnik, ezt próbálják visszaállítani - és nagyon jó úton járnak.

Bármilyen cég bármilyen kínai tulajdonosát sokan úgy képzelik el, hogy a Sixtus-kápolnát is simán átalakítanák cipőbolttá és gyorsbüfévé, ha abban látnak hasznot - talán valóban volt ilyen korszakuk, most viszont már egyértelműen megbecsülik a megbecsülni valót, gondoljunk csak a Volvóra, aminek például jó és gondos gazdái lettek.

Ennek a hozzáállásnak az első kézzel fogható eredménye a Milánóban bemutatott Benelli Leoncino - volt hasonló nevű modellje a gyártónak a hatvanas években, ami szintén egy scrambler volt. Az újdonságot egy 500 köbcentis, 47 lóerős és 45 Nm nyomatékú kéthengeres mozgatja, így A2-es jogosítvánnyal is vezethető.

A váz acélcsövekből áll, a brutálisan vaskos, 50 mm-es átmérőjű fordított teleszkópszárak és a hatalmas, csipkés tárcsák (elöl 320, hátul 240 mm átmérővel) és a beléjük maró radiálisan rögzített négydugattyús nyergek már túlzásnak is tűnnek - ezek inkább a látványt szolgálják, ahogyan a LED-es fények is.

A Leoncino műszaki alapjai nem egyediek, a meglepő részletek ellenére platform-motorról van szó, a kéthengerest például más modelljeikben is felhasználják - például a közepes kalandmotorjukban, a TRK 502-ben. A két motor között a külsőségeket leszámítva viszonylag kevés a különbség.

A Leoncino elöl 19-es, hátul 17-es keréken gördül, a rugóútja kimondottan utcai motoros, az első teleszkóp 135 mm-t, a központi rugóstag 145-öt képes berugózni, vagyis a modern scramblerekhez hasonlóan ezt is utcai használatra tervezték.

És most jöjjön a jó hír: ez nem egy formai tanulmány, hanem egy sorozatgyártásra kész motor, ami a műszaki tartalom alapján nem is lesz halálosan drága - bár reméljük, a gyártás beindításig kezdenek valamit a kipufogó hegesztési varrataival, mert ez még egy szocialista járművön is bántaná a szemet.

A többi részlete viszont elég szépen kidolgozott, rengeteg ötletes formai játékot láthatunk rajta - jól látszik, hogy a tervezőközpontot meghagyták Olaszországban, és az ott dolgozókat szabadon alkothatnak.