Yamaha R1, sallang nélkül, olcsón

2015.12.04. 10:53

A Yamaha YZF-R1 ismét igazi versenymotor lett - Bistei kolléga a tesztjében elég precízen leírta, hogy miért - és jövőre már ezzel fog a Yamaha a Superbike világbajnokságban indulni. Hogy minél több csapat Yamahára váltson, bemutattak egy versenyalapnak szolgáló modellt, amiről lehagytak minden olyan elemet, ami az utcai motorozáshoz szükséges.

Tehát nincs rajta rendszámtáblatartó, utasülés, irányjelző, visszapillantó tükör, utaslábtartó, sőt, még grafikával sem bajlódtak, egységesen feketére tüsszentették le az idomokat, úgyis minden csapat a szponzormatricákhoz passzoló, saját színre festi majd.

Ettől a motor valamivel olcsóbb lett - elvégre akinek sok pénze van versenyváltozatra, az úgyis R1M-et vesz 8,2 millióért. Hogy pontosan mennyivel, azt nehéz megmondani, hiszen ebben a formában csak japán lesz kapható - ott is csak kevés kereskedésben, ráadásul december 21. után leállítják a forgalmazását. A kinti ára forintra átszámolva 4,6 milliónak felel meg, itthon a forgalomra alkalmas változatért 6,6 milliót kérnek, igaz, abban már benne van minden, a szállítási költség és az állami sarcok is.

Érdekesség, hogy hasonló konstrukcióban készülnek Yamaha YZF-R6-osok is, amik átszámítva az itthoni ár felébe fognak kerülni.