Hullottak a motorosok a Dakaron

2016.01.09. 14:30

A Dakar hatodik szakasza a bolíviai Uyuniból indult, és ott is ért véget - eddig ez volt messze a legkeményebb etap, hiszen végig 3500 és 4200 méter tengerszint feletti magasságban vezetett az út, illetve elképesztően hosszú, 540 kilométeres volt a mért szakasz - ez a legjobbaknak is közel hat órás megfeszített küzdelem volt. Miközben nem csak határon kellett motorozni oxigénhiánnyal szenvedve, hanem még navigálás is trükkös volt. Nem véletlenül nevezik a Dakart a világ legnehezebb versenyének.

Antoine Méo elég sok időt veszített a speciál szakasz elején (Svitkoval együtt haladva eltévedtek) de a második check point után már fel tudta venni a tempót, és folyamatosan dolgozta le a hátrányát. Ezalatt Toby Price villámgyorsan haladt, sejteni lehetett, hogy aznap aligha lesz valaki gyorsabb nála.

A pálya nehézségét jelzi, hogy rendkívül sok volt a baleset, a Husqvarnával induló Alessandro Barbero péládul már a speciál 30. kilométerénél nagyot esett, összetört a sisakja - az ellátás  után az orvosi csapat nem engedte tovább, így számára véget ért a verseny.

Miközben Price elképesztő tempót ment, Goncalves felzárkózott hozzá, sőt, néhol még jobban is ment, mint az ausztrál - végig benne volt a pakliban, hogy a Honda behúzza ezt a napot is. Sajnos a japán gyártó másik esélyese, Joan Barreda idén sem úszta meg súlyos műszaki probléma nélkül: tavaly szintén Uyuni környékén szenvedett, amikor eltört a kormánya, és fél kézzel ment a célig. Tegnap pedig a 202. kilométernél motorhiba miatt kényszerült félreállni.

Barredának ugyan gondja akadt, de az élen motorozó Price mögött feltorlódtak a Hondások, Goncalves, Benavides és Brabec szorosan a nyomában haladtak - komoly nyomás volt az ausztrálon, mert ha hibázik, akkor a dobogó mind a három fokát bukják aznap.

Ezalatt a sérült Barberót és a motorját visszaszállították a táborba, Barreda pedig a pálya szélén az elfüstölt motorú Hondája mellett várta a segítséget - a kiesésnél még a jelentős hátrány is jobb, ő pedig nem akarta feladni. Paolo Ceci érte be, aki egyébként Goncalves segítője, de nem hagyta ott csapattársát, és elkezdte bevontatni a célba. Mivel a terep rendkívül nehéz volt, vagy tízszer elszakadt a vontatókötél, végül egy quados segítségével értek be.

Ezzel Barreda öt órát veszített, de nem adhatja fel: mivel kiemelt versenyző, ma az első húszból rajtolhatott, és mivel a győzelem megszerzésére elillantak az esélyei, így Goncalves első számú vízhordójává lép elő - innentől kezdve feladata a biztonsági motorozás és a portugál biztosítása.

A harmadik checkpoint után nem sokkal tovább hullottak a motorosok, a 100-as rajtszámmal induló Eric Croquelois csapta oda a KTM-jét, és az orvosok őt sem engedték tovább - mint később kiderült, eltört a karja. Szintén esett a 130-as számmal indulo Wessel Bosman (KTM), akinek a csuklója sérült - az egykori dél-afrikai olimpikon atléta így utolsóként, de célba ért.

Szintén kiesett a mezőny élvonalába tartozó Ivan Jakes, aki a tegnapelőtt begyűjtött térdsérülésével nem tudta folytatni a versenyt, ezért visszatért a táborba. Szintén fájó veszteség volt Ruben Faria esése: a gyári Husqvarna csapat portugál pilótája az összesített táblán a hetedik volt, de eltörte a csuklóját, így fel kellett adnia.

Eközben Toby Price egyre jobb tempót diktált, miközben Goncalves végig a sarkában volt. Ám közben Matthias Walkner is felvette a tempót, és hét másodperccel el tudott bújni a Hondás mellett - végül Price lett az első, Walkner a második, Goncalves a harmadik. A negyedik helyre szintén egy KTM-es férkőzött be, a szlovák Stefan Svitko. Úgy tűnik, a hatodik szakaszra megtört a Yamahát sújtó pechsorozat, és Helder Rodrigues maga mögött hagyva az influenzáját, az ötödik legjobb idővel ért be.

"Nem volt rossz ez a nap. Nagyon elégedett vagyok, egész nap vezettem, ma volt először, hogy az történt, amit elterveztem. Nehezen indult, mert a 22 kilométernél egy tehénnel ütköztem, szóval voltak gondok, de utána minden perfektül ment. A navigáció trükkös volt, de boldogultam vele, jó nyomon mentem, szoros meccs volt egészen a célig, nagyjából ez történt. A vége még messze van, de szerintem elég keményen és céltudatosan tudunk menni. Készülünk a második hét nehézségeire, amikor a viseltes motorokon kezdenek előjönni apró hibák, amikkel meg kell birkózni" - nyilatkozta a célban Toby Price.

Bár az elmúlt napokban nem volt nyerő szériája a Husqvarnának, hiszen Renet és Faria is kiestek, Quintanilla tudott javítani az eredményén egy hatodik hellyel, mögötte pedig a szintén husqvarnás, de privát csapatban induló spanyol Txomin Arana ért be.

Az összesített táblát továbbra is a hondás Goncalves vezeti, de előnye mindössze 30 másodpercre apadt. Mögötte következik Toby Price és Matthias Walkner, Svitko a negyedik, az ötödik Quintanilla, a yamahás Rodrigues a hatodik - így a következő hondás az argentin Benavides a hetedik helyen, vagyis a HRC-nek Goncalves az utolsó esélye a győzelemre, miközben a verseny fele még hátra van.

"Baromi hosszú szakasz volt. Ráadásul fejfájás is gyötört, így nehéz volt koncentrálnom. Próbáltam a legjobb tudásomat hozni, és végül sikerült gond nélkül befejeznem a napot, a motor is rendben van, de nagyon örülök, hogy mára vége. Most mennem kell pihenni, hogy holnap is összeszedett legyek. Az igazán nehéz második félidő ugyanis még hátra van, úgy gondolom, hogy a jelenlegi állás csak pillanatnyilag fontos, a nagy dolgok ez után fognak eldőlni - ráadásul Barreda súlyos gondokkal küzd, Faria kiesett, de még így is vagy hat motoros simán esélyes a győzelemre, szóval van miért küzdeni nap mint nap" - nyilatkozta Goncalves.

A táborba beérve mindenki fáradt és nyomott volt: a nehéz nap, a folyamatos vékony levegő és a sok veszteség megviselte a mezőnyt. A mai, szombati nap sem lesz könnyű: a Saltába vezető úton 336 kilométer speciál szakasz vár rájuk, amihez 481 összekötő tartozik. Ráadásul a napot több folyóátkelés is nehezíti, várhatóan a mezőny fele napnyugta után fog csak beérni a táborba. Kérdéses, hogy a pihenőnap után hányan tudják majd folytatni a versenyt...