Ezek a Yamaha világuralmi tervei

2016.01.19. 13:16

A Yamaha végre visszatér a Superbike világbajnokságra. Eddig is ott voltak, ám tavaly még az előző Yamaha YZF-R1-gyel versenyeztek, érdemi eredmény nélkül. 2016-ban viszont már az aktuális R1-gyel állnak rajthoz. Egy semmiből elővarázsolt saját csapat helyett a paddockban nagy tekintélynek örvendő Crescent Racinggel kötöttek szerződést - vagyis nekik teljes gyári hátteret biztosítanak. A versenyzőkkel sem kockáztatnak, bevált pilótákkal írtak alá: Sylvain Guintoli 2014-ben volt világbajnok, Alex Lowes pedig 2013-ban megnyerte meg a mega-kemény Brit Superbike Bajnokságot.

A Pata Yamaha Official WorldSBK Team így végre jó eséllyel indul világbajnokságon - az R1-et is sokat csiszolták, gyűjtötték róla az információkat, és bár 2015 elején még úgy tűnt, versenykörülmények között nem az igazi, de ahogy gyűltek az adatok, megérkeztek az eredmények is - végül R1 nyerte az amerikai Superbike és Superstock 1000 bajnokságot is, illetve Josh Brookes a brit superbike-ot is ezzel húzta be.

Ezek után nem alaptalan a bizakodás, hogy a Yamaha a Superbike világbajnokságon is eredményes lehet - bár arról nem esett szó, hogy milyen eredményt tartanak reálisnak, vagy hogy meg tudják-e törni a Kawasaki uralmát.

A Superbike kategóriás YZF-R1 mellett másik újdonságot is bemutattak Spanyolországban, a Yamaha YZR-M1-et, a MotoGP versenygépük 2016-os változatát. A 2015-ös világbajnokságot Jorge Lorenzo megnyerte az M1-gyel, de a 2016-os változások miatt nem lehetett érintetlenül hagyni a motort.

Látszólag ugyan nem sok mindent variáltak, de az eddigi 16,5 collos kerekeket 17-esekre cserélték, illetve változott a motor elektronikája is - a szabályoknak megfelelően már az egyen Magneti Marelli egységgel készült. Mivel sok minden változik idén, valószínűleg azok a versenyzőknek jönnek először majd a sikerek, akik a leggyorsabban tudnak alkalmazkodni - például az új gumikhoz.

Mivel egy részleteiben titkos versenygépről van szó, az adatok körül sok a ködösítés, például a teljesítményről úgy beszéltek, hogy több mint 240 lóerő. Azt viszont tudni, hogy a motor 1000 köbcentis, soros négyhengeres, keresztsíkú főtengellyel. A váz alumínium deltabox, állítható kormánygeometriával, alumínium lengővillával.

A váltó hat fokozatú, az áttételek a kazettás kialakításnak köszönhetően könnyen variálhatók, a kerekek magnézium-ötvözetből készültek, és a fékrendszer sem olyan, amivel közúton találkozni: elöl alapból két darab 320 milliméter átmérőjű karbon féktárcsa található, de ezek mérete egészen 340 milliméterig növelhető. Az első nyergek négy, a hátsó két dugattyús, a motor tömege 157 kiló - ez utóbbi a FIM által meghatározott minimum.