Márquez utálta a 2015-ös vázat

2016.02.15. 16:09

Indonéziában mutatta be a Honda az RC213V MotoGP versenymotorjának a 2016-os változatát, amivel Marc Márquez és Dani Pedrosa fognak harcolni a világbajnoki címért.

A bemutatón elhangzott, hogy rengeteget fejlesztettek a motoron - a tavalyi szezon nem sikerült igazán jól, így finomítani, szelídíteni kellett rajta.

Az egyik kihívás az volt, hogy a Honda 90 fokos hengerszögű V4-esének a bestiális erejét kezelhetővé tegyék, amihez ezúttal az egységesített elektronikát kellett használni. Ehhez jött még hozzá, hogy a 2015-ös RC213V annyira vezethetetlenül agresszív volt, hogy Márquez például az elmúlt szezon közepén visszatért a 2014-es vázhoz, és egyből javítani tudott az eredményein.

A versenymotorról viszonylag semmitmondó adatokat adtak meg: 1435 mm a tengelytávja, 115 mm a szabad magassága, 17-es kerekeken gördül és 1000 köbcentiből több, mint 245 lóerőt termel.

A Honda állítja, hogy most könnyebb, erősebb és pilótabarátabb lett a motor. Ez persze önmagában nem elég a világbajnoki címhez, hiszen a legutóbbi teszten Jorge Lorenzo bő másodperccel gyorsabb köröket tudott menni a Yamaháján, mint Márquez a Hondával - van miért várni az első versenyt.