Tömegcikk lehet az EV Cub

2016.02.25. 09:34

A világ motorkerékpár-iparában 1958-ban fontos dolog történt: a Honda bemutatta a Super Cubot, amely azóta a valaha volt legnépszerűbb kétkerekűvé lett. Ezt a népszerűséget igyekeztek meglovagolni valamelyest akkor is, amikor először 2009-ben mutattak be egy új, elektromos tanulmányt. Tavaly pedig újabb EV Cub koncepció következett.

Most a Honda elnök-vezérigazgatója, Takahiro Hachigo jelentette be, hogy a tanulmány két éven belül sorozatgyártásba kerülhet. Elsőként a japán piac kaphatna belőle, de aztán a délkelet-ázsiai országokba is megérkezne. Elsősorban tehát a Cub sikereinek színterén várnak sokat a villanyhajtású változattól is.

Az EV Cub mellett a hírek szerint a szintén tavaly bemutatott Super Cub tanulmány is eljuthat a gyártásig. Ez a koncepció számos stílusjegyében megegyezik az előddel, azonban közelebbről szemlélve különbségeket találunk az első lámpánál, a kormánynál, és a szivarvégű kipufogó sem egyezik meg a legendás Cubéval.

Azt, hogy pontosan mikor kezdhetik meg a gyártást, illetve a forgalmazást, valamint mennyibe kerülhetnek majd az új Hondák, egyelőre nem tudni. Miképpen az sem tisztázott egyelőre, hogy Európába szállítanak-e majd egyáltalán belőlük.