Feleslegességre kihegyezett szupermotó készül

2016.03.02. 12:45

Ha a Google-ben rákeresünk a VisionAR-re, egy erősen készülőfélben lévő honlapot, egy gyerekrajz jellegű skiccet és jól hangzó ígéretet találunk, miszerint új, különleges jármű készül a világra jönni.

Ez akármi is lehetne, de a komolytalan honlap mögött komoly szándék lakozik, legalábbis a szabadalmi tervek szerint valóban dolgoznak valamin a VisionAR-nél - ami leginkább egy elektromos, kétkerék-hajtású supermotónak tűnik.

A szabadalmi rajzok és a honlapon látható skicc között van némi hasonlóság, de vélhetően az első gondolattól a megvalósíthatóságig tartó úton elveszett pár korai ötlet, mint például az egykarú első teleszkóp, amiből végül fordított villa lett.

A VisionAR különlegessége, hogy az első kereket agymotor hajtja, míg a hátsó villanymotor a rugóstag alatt található, és az erő szíjon vagy láncon keresztül jut el a kerékig. Az első villanymotor nem is feltétlenül az előrejutás miatt fontos - motorkerékpárnál eleve nem nagyon indokolt a hajtott első tengely - sokkal nagyobb szerepe lehet a fékezési energia visszatáplálásában. Ahhoz viszont, hogy biztonságosan használható legyen, szükség lesz hozzá egy fejlett kipörgésgátló-rendszerre, ugyanis a kanyarból kigyorsításkor elforgó első kerék elég ijesztő élmény lenne.

Bár a vázlatokon inkább szupermotó jellegűnek tűnik a jármű, nem kizárt, hogy enduró változat is készül majd belőle - abban az esetben legalább lenne némi értelme a kétkerék-hajtásnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.