A legdurvább gyári supermoto?

2016.06.23. 07:56

Elkészítette a jelenleg kapható talán legdurvább gyári supermotót a Husqvarna. Persze ez a szegmens nem mondható túlzottan zsúfoltnak, ami a szereplők számát illeti, de az FS450-et most alaposan gatyába rázta a svéd márka.

A legfontosabb változtatások egyike, hogy a motorkerékpár megkapta a WP AER 48-as első villát, amely nagyjából 1,65 kilogrammos súlycsökkenést jelent az előző évi kivitelhez képest. Emellett a kipörgésgátlón is finomítottak: a krossz változathoz hasonlóan akár verseny közben is állítgathatjuk. Magát a blokkot alumínium felfogatásokkal rögzítették, így nagyobb merevséget és kisebb tömeget tudtak elérni.

Előre 16,5, hátra pedig 17 colos kerék került, az Alpina felnikre Bridgestone gumikat húztak. Az üzemanyagtank teljes mértékben versenyméretű – hétliteres kapacitása legalábbis nem arra utal, hogy a Husqvarna nagy túrákra ajánlaná a gépet. Nyilván nem is teszik, hiszen kimondottan pályaversenyzésre szánják.

A megújult FS450 idén ősszel kerülhet a kereskedésekbe. Azt viszont egyelőre nem tudni, mennyibe kerül majd pontosan.