A csajok a motorosokra buknak

2016.07.08. 10:44 Módosítva: 2016.07.14. 14:20

A motorosok vonzóbbak az ellenkező nem képviselői számára, mint az autósok – derül ki a Carole Nash felméréséből. Az ezer főre kiterjedő kutatás során azt vizsgálták, hogy a motoros ruhába, vagy normál hétköznapi viseletbe öltözött emberekre buknak leginkább a másik nemhez tartozók.

A felmérés végül nemcsak azt mutatta meg, hogy a nők a motoros férfiakat, a férfiak pedig a motoros nőket találják vonzóbbnak. Emellett különböző személyiségjegyeket is feltételeznek az így öltöző egyénekről. Így például 34 százalék szerint kalandosságot sugall a motoros ruházat, míg 28 százalék szerint merészséget, 26 százalék pedig jókedvűnek tartja annak viselőit.

Négyből egy férfi megpróbálná azt színlelni, hogy motorja van, annak érdekében, hogy felszedjen egy nőt. Sőt, 31 százalékuk hajlandó lenne ténylegesen megtanulni motorozni hasonló céllal.

A tanulmány elsődleges célja az volt, hogy leszámoljon – vagy legalábbis elinduljon ezen az úton – a motorosokkal szemben fennálló előítéletekkel. Na persze nem ez az évszázad legkomolyabb kutatása, de a maga nemében mindenképpen hiánypótló.