Kerettel együtt rúgja be az ajtót a Suzuki új superbike-ja

2016.10.05. 12:49

Tavaly Milánóban még csak teaser volt, de sejteni lehetett, hogy amit akkor még csak tanulmánynak neveztek, az lényegében már egy szériakész motor volt - és azt 2017-re megkapjuk csúcs sportmotornak.

Alatta viszont megjelenik egy valamivel szerényebb változat, az lesz a GSX-R1000, a minden elképzelhető extrával ellátott kivitelt pedig GSX-R1000R-nek fogják hívni. Már az alapmodell is teljesen új konstrukció, ami a szegmensben először változó szelepvezérlést kap, csúcsteljesítménye 199 lóerő, legnagyobb nyomatéka 117 Nm.

Az új GSX-R nem csak teljesítményben, hanem elektronika terén is felzárkózott a legütősebb superbike-okhoz, tíz fokozatban állítható kipörgésgátlót és üzemmód kapcsolót kapott, a GSX-R1000R esetén erre pedig még jön a kanyar ABS, a rajtautomatika és a lefelé és felfelé is gázelvétel nélkül használható gyorsváltó.

Mindezek mellé mindössze kétszáz kilót nyom a GSX-R1000, vagyis nagyon durva adatokkal tért vissza a Suzuki a superbike kategóriába.

Megér még egy szót a változó szelepvezérlés, ami villámgyorsan variál a szelepnyitási időkön, ezzel tíz lóerőt nyernek a felső fordulatszám-tartományban. A megoldást a Suzuki MotoGP részlege szállította, ami elég jó ajánlólevél.

Már az alap GSX-R1000 is lúdbőröztetőre sikerült, a GSX-R1000R viszont egyenesen szédítő: a plusz R betű az elszánt pályamotorosoknak szól, a már említett gyorsváltón, rajtautomatikán és kanyar-ABS-en kívül csúcsminőségű futóművet jelent. Az alapváltozat Showa Big Piston villája helyett ebbe úgynevezett külső gáztartályos Balance Free villát építetek, olyat, amihez hasonlót a tavalyi Kawasaki ZX10-R-en kívül csak Superbike kategóriás versenymotoron láthattunk, utcán legfeljebb MotoGP replikán.

A hátsó gátló is komolyabb az alapváltozaténál, és a futómű elöl-hátul minden paraméterében állítható - ráadásul kialakítása miatt nem volt szükséges külön állítócsavart adni a gyors és a lassú nyomófokozti csillapításnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.