2016.10.19. 10:46

Amikor Dani Pedrosa összecsukta magát a japán MotoGP futam szabadedzésén, sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Akkor hirtelen a Honda fő tesztpilótáját, Hiroshi Aoyamát tudták berántani a helyére, de tudni lehetett, hogy ennyivel nem lehet letudni Pedrosa pótlását.

Hayden idén az Aragón GP-n ugrott be a Jack Miller helyére
Hayden idén az Aragón GP-n ugrott be a Jack Miller helyére

Az Ausztrál Nagydíjra végül a Superbike-ra váltott, egykori világbajnok Nicky Haydent szerződtetik, akinek nem ismeretlen a 2016-os Honda RC213V versenymotor, ugyanis legutóbb az Aragón GP-n Jack Millert helyettesítette.

Akkor a 15-nek vitte be a motort a célba, ezúttal viszont már akár jobb helyezést is elérhet, ugyanis azóta már több tapasztalata van a Michelin abroncsokkal.

Hayden 2006-ban a Honda gyári pilótájaként lett világbajnok, de következő évben az RC212V versenygéppel már nem volt meg az összhang - akkor a nyolcadik helyen végzett, a 2007-es szezonban egy pole pozíción és három harmadik helyen kívül nem termett sok babér számára. 2009-ben Ducatira váltott, majd 2014-ben és 2015-ben Aspar csapatában próbálkozott, kevés sikerrel. Idén ment át a Superbike-ba, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ha sikerül nyernie, ő lehet az első, aki mind a két sorozatban világbajnoki címet szerzett. Jelenleg az ötödik helyen áll.