Itt a legkisebb BMW túraenduró

2016.11.08. 15:55

A sajtónapokkal megkezdődött a milánói EICMA motorkiállítás, a nagy motorkerékpár-gyártók pedig sorra leplezik le újdonságaikat. A BMW-nél ott van a standon a márka legkisebb túraendurója, a G 310 GS is, amelyet nemrég már lekaptak a kémfotósok, és amely a tavaly bemutatott kisköbcentis sportmotorral közös műszaki alapokat kapott.

Ha közös alapokról beszélünk, azt láthatjuk, hogy a 313 köbcentis egyhengeres ebben a gépben is 34 lóerőt tud – ezt 9500-on adja le. 28 newtonméteres csúcsnyomatéka 7500-nál jelentkezik. Menetkészen 169,5 kilót nyom a kis GS, tehát egy bő tízessel nehezebb a sportváltozatnál. A bajorok 3,33 literes fogyasztást adnak meg száz kilométerre, miközben a végsebesség 143 km/h.

Formáját tekintve a legkisebb túraendurót is igyekeztek a GS-ek sorába illeszteni. Az idomok valóban hasonlóak az F 800 GS-éhez és az R 1200 GS-éhez is, ugyanakkor a kisköbcentis BMW rovarfej első lámpát kapott. Méreteit tekintve persze egyértelmű a különbség: a 2,075 méter hosszú motorkerékpár tengelytávja 1420 milliméter, ülésmagassága 83,5 centi.

Ami a futóművet illeti, elöl 41 milliméteres fejre állított villát találunk, éppúgy 180 milliméteres rugóúttal, mint a hátsó központi rugóstag esetében. Ez azt jelenti, hogy a rugózást a G 310 R-hez képest áthangolták, a terepezéshez igazították. A megállásról elöl egy 300, hátul egy 240 milliméteres tárcsa gondoskodik, és blokkolásgátlót is kapunk.

A G 310 GS-t a BMW indiai üzemében gyártják majd, Bangalore városában, a TVS Motor Company partnereként. Globális modellnek szánják, azt azonban egyelőre nem tudni, milyen összeg kerül az árcédulára.