2016.11.15. 11:36

Néhány héttel ezelőtt a kémfotósok már lekapták, a milánói motorkiállításon pedig végre hivatalosan is bemutatta a legkisebb Multistradát a Ducati. A 950 ugyanazt a 937 köbcentiméteres blokkot kapta meg, amelyet a Hypermotard 939-ből és a Supersportból már ismerhetünk. A Testastretta 11° nevet viselő kéthengeres 113 lóerős, csúcsnyomatéka 96 newtonméter. A menetkész tömeg 227 kilogramm.

A nagyobb Multistradák stílusjegyeit viselő túragép 19 colos első és 17-es hátsó kereket kapott. Előre 48 milliméteres, fejreállított és teljesen állítható Kayaba villa került, hátul pedig szintén állítható a Sachs monoschock rugóstag. Az alumínium lengővilla kétkarú, a rugóút elöl-hátul 170 mm. Attól függően, hogy elsősorban mire szeretnénk használni a motorkerékpárt, kérhetjük Sport, Enduro, Touring és Urban csomaggal is.

Fékek tekintetében nincs nagy meglepetés: elöl két 320-as tárcsát találhatunk négydugattyús nyergekkel, hátul pedig 265-ös tárcsát kétdugattyús nyereggel. Alapból kapunk blokkolás- és kipörgésgátlót, ride-by-wire-t és négy különböző menetprogramot.

A Multistrada 950 januártól folyamatosan kerül majd a kereskedésekbe világszerte. Ára 14 ezer dollár körül alakul, ami átszámítva négymillió forintot jelent. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hazánkban milyen árcédulát kap – az 1200-as Multistradák kicsivel ötmillió fölött indulnak jelenleg.