Diszkontáron vehetsz egykori GP-legendát

2017.05.09. 17:42

44 millió forintért van fent az ebay-en Barry Sheene 1983-as Grand Prix versenymotorja, a legendás Heron Suzuki RGB500. Abban az évben Sheene 14. helyen végzett. Ezzel a motorral Sheene után 1984-ben Mick Grant is rajthoz állt, tehát két legendás versenyző is megülte.

Érdekessége, hogy a váltó a jobb oldalon van, Sheene és Grant is így használta, ráadásul jár hozzá mind a két versenyző idomszettje is. Az eredeti 16-os kerekeket 17-esekre cserélték, illetve az egykori kétdugattyús nyergek helyett négy dugattyúsok vannak fenn - mind a két átalakítás a használhatóságot szolgálja, viszont mindenből megvan hozzá az eredeti is.

A motor története jól dokumentált, a motort Sheene egyik közeli barátja vásárolta meg és állította talpra, 1990 és 2005 között egyáltalán nem is használták,  aztán Mick Grant néhányszor ment vele különböző rendezvényeken.

Ez a 120 ezer fontos, vagyis nagyjából 44 milliós ár alkalmi vétellé teszi, pláne, hogy tavaly 150 ezer fontért kínálták eladásra - most 20 szálékkal olcsóbban ez diszkontáron van.