A csehek lassan hozzászoknak a magyar Himnuszhoz

2017.07.07. 10:14

Szvoboda Bence versenyről-versenyre varázsol idén. A németországi ADAC MX Masters sorozaton a legjobb ötben harcol, a nyílt osztrák bajnokságban győzni is tudott, de a legnagyobbakat idén Csehországban motorozta a 25 éves somogyi versenyző. Hétvégén Opatovban sérült lábbal nyert, így továbbra is ő uralja a bajnoki pontvadászatot.

Nagyon kevés magyar motoros van, akinek a tiszteletére eljátsszák Himnuszunkat. Szvoboda Bence az egyik, idén ráadásul már harmadszorra jött össze neki a győzelem. A cseh motokrossz bajnokságban Loket és Dalecín után Opatovban is nyert – egyedül a sorozat harmadik állomásán, Pacovban szerzett ezüstérmet egy rossz rajt miatt.

Két héttel a verseny előtt edzésen csúnyán megzúzta a jobb lábfejét. Törést nem mutatott a röntgen, de egy hétig mankóznia kellett, és az erőnléti edzéseket is ki kellett hagynia. Egy hét után volt képes ismét motorra ülni, ám csak egy számmal nagyobb csizmába fért el a feldagadt lába. Ebben speciel van rutinja, versenyzett már törött lábbal, elszakadt keresztszalaggal, agyrázkódással, összeesett tüdővel is.

Az első délutáni versenyen nem tudott mit kezdeni a jobban rajtoló francia ellenfelével, a második futamban viszont már nem kegyelmezett: rajtól a célig nagy nyomás alatt motorozva behozta KTM-jét az első helyen, amivel újra övé lett az összetett győzelem.