Először nyert nő világbajnoki futamot

2017.09.18. 11:04

A hétvégén Portimaoban versenyzett a Superbike világbajnokság, melynek az idén indított legkisebb kategóriájában, a Supersport 300-ban Ana Carrasco verte a mezőnyt, így ő lett az első nő, aki világbajnokságon futamot nyert (a csapatversenyeket és a kizárólag nőknek kiírt bajnokságokat nem számítva).

A Kawasaki Ninja 300-zal induló Carrasco győzelme nem jött könnyen, hárman voltak játékban az első helyéret, Alfonso Coppola és Marc Garcia a Yamaha YZF-R3-aikkal végig szorosan a sarkában voltak, mindössze 0,053 és 0,062 másodperccel lemaradva.

A húsz éves Carrasco a harmadik helyről rajtolt, és a 11 körös futam végén ő lett az ötödik, aki nyerni tudott SSP300-ban, a bajnokságban pedig a 11. helyről feljött a hetedikre.

Carasco korábban a Moto3-ban versenyzett, 2013-ban ő volt az első nő, aki pontot szerzett Moto3-ban - ilyenre 2001-ben nem volt példa a GP-ben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.