Felmondott a Ducati superbike sikerei mögött álló szakember

2017.10.04. 16:43

Ernesto Marinellinek jelentős szerepe volt a Ducati világbajnoki címeiben. Az a fajta háttérember volt, akiről az olvasó most hall először, de az ünnepelt győzelmek nagy részében legalább akkora szerepe volt, mint a dobogó tetejére álló versenyzőnek. 22 év után viszont kilép a Ducatitól.

Ernesto-Marinelli-WorldSBK-Ducati-Cors

Marinelli a Superbike világbajnokságban tette le a névjegyét, amikor Carl Fogarty és Neil Hodgson sikerei mögött ténykedett, aztán ő vezette a Ducati AMA versenyprogramját, olyan legendás versenyzőkkel, mint Troy Bayliss. Európába visszatérve először technikai igazgatói állást kapott, majd a Ducati superbike VB-s szereplésének volt a vezető menedzsere.

Marinelli után hatalmas űr marad, egyelőre azt sem tudni, ki veszi át a helyét, ahogyan az is titok, mihez kezd ezután.