Jótanács a győzelemhez: ne tévedj el

2018.01.09. 16:46

A vasárnapi második szakasz volt az első hosszú nap, a hétfői harmadik etap pedig szintén nem a pihenésről szólt, 208 kilométer összekötős mellett 296 km speciált kellett a versenyzőknek teljesíteniük az Ica-sivatag dűnéi között.

A mély, járművet marasztaló homok és a hőség önmagában képes kicsinálni a motorost, ehhez jött nehezítésnek a trükkös navigáció. A folyóhomokos dűnék a Dubaiban élő, és ott edző Sam Sunderlandnak feküdtek a legjobban, az első napi után megszerezte második szakaszgyőzelmét, sőt, ami ennél is fontosabb, növelte az összetett előnyét.

A nap legnagyobb vesztese a hondás Joan Barreda volt, akinek egy navigációs hiba miatt 15 kilométerről kellett visszafordulnia, amivel 28 percet veszített - a végelszámolásnál ez a közel fél óra döntő lehet, az élről a 14. helyre esett vissza.

A 2016-os győztes Toby Price, aki tavaly sérülés miatt esett ki, a harmadik helyen ért célba.

"Nem volt olyan rossz a mai nap. A navigáció és a körülmények nehezek voltak. Volt pár kisebb esésem, amik során a camelback-em (ivózsák a hátán) kidurrant, így most kicsit ki vagyok száradva. A navigációs rendszerem is bedöglött, nem tekerte a roadbookot, ezért azt is manuálisan kellett csinálnom. A tempóm határozottan jó volt, és az élvonalban vagyunk. Most megyünk, átnézzük a motort, foglalkozunk magunkkal és kijavítjuk azt a pár sérülést, amit az esések okoztak." - nyilatkozta Price a célba beérve.

A nap legjobb magyar versenyzője Gyenes Emánuel volt, az egyik waypoint megtalálása neki is gondot okozott, erről Facebookon írt:

Harmadik etap eredmények:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 1    RED BULL KTM FACTORY TEAM 03H 20' 43''      
2 47    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 03H 23' 46'' + 00H 03' 03''   
3 8    RED BULL KTM FACTORY TEAM 03H 24' 11'' + 00H 03' 28''   
4 20    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 03H 24' 38'' + 00H 03' 55''   
5 10    ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 03H 25' 03'' + 00H 04' 20''   
6 3    HIMOINSA RACING TEAM. 03H 25' 51'' + 00H 05' 08''   
7 9    SLOVNAFT RALLY TEAM 03H 26' 46'' + 00H 06' 03''   
8 19    RED BULL KTM FACTORY TEAM 03H 27' 06'' + 00H 06' 23''   
9 68    HEINRICH RACING 03H 27' 49'' + 00H 07' 06''   
10 55    HT RALLY RAID HUSQVARNA RACING 03H 29' 10'' + 00H 08' 27''

Összesített állás:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 1    RED BULL KTM FACTORY TEAM 06H 44' 23''      
2 47    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 06H 49' 01'' + 00H 04' 38''   
3 10    ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 06H 49' 23'' + 00H 05' 00''   
4 8    RED BULL KTM FACTORY TEAM 06H 51' 51'' + 00H 07' 28''   
5 20    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 06H 52' 23'' + 00H 08' 00''   
6 2    RED BULL KTM FACTORY TEAM 06H 53' 13'' + 00H 08' 50''   
7 4    YAMALUBE YAMAHA OFFICIAL RALLY TEAM 06H 55' 00'' + 00H 10' 37''   
8 19    RED BULL KTM FACTORY TEAM 06H 55' 17'' + 00H 10' 54''   
9 7    YAMALUBE YAMAHA OFFICIAL RALLY TEAM 06H 57' 25'' + 00H 13' 02''   
10 23    YAMALUBE YAMAHA OFFICIAL RALLY TEAM 06H 57' 33'' + 00H 13' 10''