Tisztességes ex-versenyző került a Honda Repsol élére

2018.01.15. 10:24

Az elmúlt időszakban két nagy név is otthagyta a Honda versenyrészlegét, Shuhei Nakamoto és Livio Suppo is új kihívások után nézett, ami hatalmas veszteség a versenycsapatnál, hiszen az elmúlt évek sikereiből vastagon kivették a részüket. A Repsol Honda MotoGP csapat viszont nem maradhatott menedzser nélkül, így leigazolták Alberto Puig-t.

puig1

Puig kinevezése nem volt meglepő húzás, versenyzőként még a GP500-ban Hondával ment, és később sem távolodott el a japán gyártótól, utánpótlás-versenyek körül tevékenykedett, ő szervezte a Movistar Cupot, ahonnan olyan versenyzők emelkedtek ki, mint Dani Pedrosa, Casey Stoner vagy Toni Elias.

Volt azóta Pedrosa személyes menedzsere, és nagyon-nagyon eltérő karakter, mint elődje, Livio Suppo. Suppo amolyan marketingmenedzser volt, Puig pedig sokkal inkább ex-versenyző, aki közelebb áll a japán mérnökökhöz, mint a médiához.

Így viszont jó eséllyel el fogja tudni símitani a Repsol Honda két versenyzője közti feszültséget - a két pilóta eddig nem dolgozott együtt csapatként, a boksz két fele nem osztotta meg egymással az adatokat, külön-külön kellett boldogulniuk. Ugyanakkor nem garantált, hogy sima lesz az átmenet, ugyanis Márquez személyi menedzsere, Emilio Alzamora és Puig között régóta feszült a viszony.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.