Nyomasztó előnyt talált a KTM a Dakaron

2018.01.17. 13:34

A Dakar tizedik, Salta-Belén szakasza váratlan fordulatot hozott, ez volt a verseny első, igazán sorsfordító és mindent felborító napja. A jellemzően 1500-2000 méter magasan futó, de egészen háromezerig felkapaszkodó útvonal főleg homokos volt. A nap egy hosszú 424 kilométeres összekötővel kezdődött, majd a végén jött a 373 kilométeres speciál. Az első argentin szakaszon a hőség volt a legnagyobb ellenség, néhol 40 fok is volt - árnyékban.

Négy szakasszal a vége előtt talán korai ilyet mondani, de mintha a 2018-as Dakar Belén folyóvölgyeiben dőlt volna el, amikor Kevin Benavides, Toby Price, Antoine Méo, Stefan Svitko, Joan Barreda és Ricky Brabec is 10 kilométerrel eltévesztették az utat, és nagyjából ötven perces kerülőt tettek.

Az eddig a listát vezető Adrien Van Beveren sem járt jól, három kilométerrel a cél előtt nagy sebességnél esett, míg csapattársa, Xavier de Soultrait még a nyolcadik szakaszon törte el a csuklóját, így a Yamaha gyári csapata lényegében kiszállt a győzelemért folytatott harcból.

A nap végén a KTM-es Matthias Walkner jött ki a legjobban, nem csak a szakaszt nyerte meg, hanem az összesített listát is vezeti, ráadásul tetemes előnnyel, negyven perccel megy Barreda előtt.

Walknernek innen kezdve már csak okosan kell beosztania az erejét, és nagyon türelmesen beérni a célba - ebben a KTM nagyon jó, a második heti biztonsági motorozás a specialitásuk.

10. etap eredmények:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 2    RED BULL KTM FACTORY TEAM 04H 52' 26''      
2 10    ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 05H 04' 01'' + 00H 11' 35''   
3 3    HIMOINSA RACING TEAM. 05H 08' 47'' + 00H 16' 21''   
4 61    HERO MOTOSPORTS TEAM RALLY 05H 13' 11'' + 00H 20' 45''   
5 68    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 05H 15' 40'' + 00H 23' 14''   
6 54    ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 05H 16' 39'' + 00H 24' 13''   
7 64    MEC TEAM 05H 17' 16'' + 00H 24' 50''   
8 29    HIMOINSA RACING TEAM. 05H 17' 51'' + 00H 25' 25''   
9 17    DAMING RACING TEAM 05H 26' 44'' + 00H 34' 18''   
10 12    SHERCO TVS RALLY FACTORY 05H 28' 50'' + 00H 36' 24'' 00H 15' 00''

Összesített állás:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 2    RED BULL KTM FACTORY TEAM 32H 21' 03''    00H 01' 00''
2 5    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 00' 45'' + 00H 39' 42''   
3 47    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 02' 26'' + 00H 41' 23''   
4 3    HIMOINSA RACING TEAM. 33H 08' 49'' + 00H 47' 46''   
5 8    RED BULL KTM FACTORY TEAM 33H 11' 21'' + 00H 50' 18''   
6 19    RED BULL KTM FACTORY TEAM 33H 24' 38'' + 01H 03' 35'' 00H 01' 00''
7 20    MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 42' 40'' + 01H 21' 37''   
8 9    SLOVNAFT RALLY TEAM 33H 46' 12'' + 01H 25' 09'' 00H 01' 00''
9 10    ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 33H 51' 27'' + 01H 30' 24''   
10 40    GAS GAS MOTORSPORT 34H 02' 00'' + 01H 40' 57'' 00H 19' 00''