Továbbra is KTM-fölény a Dakaron

2018.01.18. 14:43

KTM-sikert hozott a Dakar tizenegyedik, Belén és Fiambala közötti 280 kilométeres szakasza. Ezúttal azonban nem az összetettben vezető osztrák Matthias Walkner volt a leggyorsabb. Az ausztrál Toby Price (2016-ban ő nyert a motorosok mezőnyében) idei első szakaszgyőzelmét húzta be, 1 perc 38 másodperccel a hondás Kevin Benavides előtt.

e490d

 

A harmadik helyet a KTM-es Antoine Meo, a negyediket a hondás Ricky Brabec csípte meg, míg Walkner bejött az ötödikre. Neki most az a legfontosabb, hogy őrizgesse az összetettben megszerzett előnyét. Most 32 perccel előzi Benavidest, Price pedig a mostani szakaszgyőzelemmel már harmadik – igaz, ehhez Joan Barreda kiesésére is szükség volt.

A mezőnyre most már csak három szakasz vár, de azért korai lenne azt mondani, hogy Walkner már nyakában érezheti az aranyérmet. A következő a Fiambalá-Chilecito-San Juan-táv lesz, ahol az összekötővel együtt összesen 723 kilométert tesznek majd meg.

A 11. szakasz végeredménye:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 8    TOBY PRICE RED BULL KTM FACTORY TEAM 04H 01' 33''      
2 47    KEVIN BENAVIDES MONSTER ENERGY HONDA TEAM 04H 03' 11'' + 00H 01' 38''   
3 19    ANTOINE MEO RED BULL KTM FACTORY TEAM 04H 08' 04'' + 00H 06' 31''   
4 20    RICKY BRABEC MONSTER ENERGY HONDA TEAM 04H 09' 07'' + 00H 07' 34''   
5 2    MATTHIAS WALKNER RED BULL KTM FACTORY TEAM 04H 12' 34'' + 00H 11' 01''   
6 3    GERARD FARRES GUELL HIMOINSA RACING TEAM. 04H 14' 05'' + 00H 12' 32''   
7 40    JOHNNY AUBERT GAS GAS MOTORSPORT 04H 21' 11'' + 00H 19' 38''   
8 12    JUAN PEDRERO GARCIA SHERCO TVS RALLY FACTORY 04H 24' 19'' + 00H 22' 46''   
9 61    ORIOL MENA HERO MOTOSPORTS TEAM RALLY 04H 28' 33'' + 00H 27' 00''   
10 68    JOSE IGNACIO CORNEJO FLORIMO MONSTER ENERGY HONDA TEAM 04H 28' 41'' + 00H 27' 08''

 Az összetett állása:

POS. EXP. DRIVE-TEAM MARK-MODEL TIME VARIATION PENALITY
1 2    MATTHIAS WALKNER RED BULL KTM FACTORY TEAM 32H 21' 03''    00H 01' 00''
2 5    JOAN BARREDA BORT MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 00' 45'' + 00H 39' 42''   
3 47    KEVIN BENAVIDES MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 02' 26'' + 00H 41' 23''   
4 3    GERARD FARRES GUELL HIMOINSA RACING TEAM. 33H 08' 49'' + 00H 47' 46''   
5 8    TOBY PRICE RED BULL KTM FACTORY TEAM 33H 11' 21'' + 00H 50' 18''   
6 19    ANTOINE MEO RED BULL KTM FACTORY TEAM 33H 24' 38'' + 01H 03' 35'' 00H 01' 00''
7 20    RICKY BRABEC MONSTER ENERGY HONDA TEAM 33H 42' 40'' + 01H 21' 37''   
8 9    STEFAN SVITKO SLOVNAFT RALLY TEAM 33H 46' 12'' + 01H 25' 09'' 00H 01' 00''
9 10    PABLO QUINTANILLA ROCKSTAR ENERGY HUSQVARNA FACTORY RACING 33H 51' 27'' + 01H 30' 24''   
10 40    JOHNNY AUBERT GAS GAS MOTORSPORT 34H 02' 00'' + 01H 40' 57'' 00H 19' 00''