Másfél éven belül kész a villany-Harley

2018.02.01. 15:45

A Harley-Davidson vezérigazgatója, Matthew Levatich több bombát is ledobott - először bejelentette, hogy bezárják a Kansas City-ben lévő gyárat, és helyette inkább a pennsylvaniai üzemet fejlesztik, utána pedig ráemelt egy igazán merészet, miszerint másfél éven belül szériagyártásba kerül az elektromos motorjuk.

harley-davidson-livewire

A Livewire tanulmány különböző prototípusait már négy éve fejlesztik, és folyamatosan gyűjtik a visszajelzéseket. Az első Livewire-t az azóta megszűnt Mission Motors-szal közösen kezdték építeni, ám mostanra már a H-D-nak külön részlege dolgozik rajta. 

A nagy gyártók közül eddig csak a BMW és a KTM állt elő működő, sorozatgyártott villanymotorral - a japánok egyelőre csak mozgolódnak, konkrét termék még nincs a piacon. Ha a Harley-nak sikerül betartania a vállalásait, még a kizárólag villanymotorokkal foglalkozó vállalatoknak is sikerülhet betenniük: alumínium vázat és lengővillát ígérnek, 74 lóerős villanymotorral, elektronikusan szabályozott, 150 km/h körüli végsebességgel és 4 másodperc körüli 0-100-zal - és ha nagy szériában tudnak termelni, árban is alá tudnak menni a Brammónak és a az Energicának.