Töri a váltót a Kawasaki ZX-10R

2018.02.15. 16:45

A 2016 és 2018 között gyártott ZX-10R és ZX10-RR modelleket hívja vissza a Kawasaki, ugyanis ezeknél előfordulhat, hogy olyan erőhatások léphetnek fel váltásnál, amik eltörhetik a fogaskerekeket - legalábbis a kettes, a hármas és a négyes gangokét.

A jelenséget először Thaiföldön dokumentálták, majd kivizsgálták az esetet, és a Kawasaki mérnökei arra jutottak, hogy a fogaskerekek nem voltak megfelelően erősek, azóta pedig két további eset is felbukkant az Észak-Amerikai piacról.

A jelenség körülbelül 4000 motort érinthet, a Kawasaki pedig elrendelte a visszahívást - tulajdonosokat értesítik, a három érintett fokozat alkatrészeit pedig ingyen cserélik. Az akció a tudomásunk szerint nem érinti a hazai ZX-10 állományt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.