Magyar lett Európa legjobb szerelője

2018.04.13. 13:23

Magyar sikerrel zárult a Suzuki Motor Corporation európai motorkerékpárszerelő-versenye. A márka a nemzetközi szerelőhálózatban dolgozó kollégák számára hirdette meg a megmérettetést, amelyen a résztvevőknek elméleti és gyakorlati tudásukat is bizonyítaniuk kellett. Végül Flegár Péter, a Harmati Motor Kft. szerelője bizonyult a legjobbnak.

 

Magyarországon egyébként 14 kereskedés 18 szerelője mérette meg magát, közülük hatan jutottak be az országos döntőbe, ahol három gyakorlati feladatot kellett megoldani időre, és egy elméleti tesztet is teljesítettek. Péter itteni győzelmével szerzett jogot a nemzetközi versenyen való indulásra.

A németországi Bensheimben aztán kilenc ország képviseltette magát. Az írásos feladat az alapvető technikai tudást és felkészültséget mérte, majd a gyakorlati részben egy rekonstruált vevői panasz alapján kellett diagnosztizálni, és hibát azonosítani időkorláttal. Flegár Péter mögött második helyen az egyesült királyságbeli, a dobogó harmadik fokán a német versenyző zárt.

Péter egyébként tavaly a Totalbike 24-en is szerelt, bátyja, György ellen pedig versenyeztünk is. Mindketten a Big Herót erősítették. Gratulálunk a sikerhez!

Forrás: Suzuki